Luther, bár élete második felében fejedelmek tanácsadója és világpolitikai jelentőségű események, döntések formálója volt, az áttörést jelentő korai években csak áttételesen és töredékesen ismerte azokat az erőket, amik az ő sorsát is befolyásolták – és amiket ő maga is befolyásolt. A világ végi kisvárosnak számító Wittenbergben élő, alacsony sorból származó szerzetes nem is nagyon érthetett ezekhez a dolgokhoz, a teológia doktoraként viszont mindent a Szentírás alapján ítélt meg és ez alapján hozott döntéseket, vállalva akár a legsúlyosabb következményeket is.
1521-ben, a pápai és a birodalmi átok évében ez a következmény a máglyahalál is lehetett, amire Luther fel is készült: nem volt nehéz párhuzamot találnia Husz János és a saját esete között. Husz sorsa pedig közismertnek számított: teológiai, egyházéleti kérdésekben konfliktusba került a pápával (az egyikkel, mert Husz korában épp a kettős/hármas pápaság problémája is borzolta a kedélyeket), a császár oltalomlevelet küldve neki megidézte a birodalmi gyűlésre, ahol az oltalomlevél ellenére elítélték és megégették. Luthernél a pápával való konfliktus, a császári oltalomlevél és a birodalmi gyűlés elé való idézés meg is történt, majd a gyűlésen a híres (bár nem teljesen igazolt) „Itt állok, másképp nem tehetek!” kijelentés után el is ítélték, a máglyára vetés viszont elmaradt. Az oltalomlevéltől védve Luther elindult hazafelé, hogy félúton elrabolják és így titkos védőőrizet alá helyezzék.
A kérdés az, hogy miért nem égették meg Luthert Wormsban, a birodalmi gyűlésen, ha Husz Jánossal ugyanez megtörtént Konstanzban, 1415-ben, bő száz évvel Luther esete előtt. Miért hagyták futni?