1520 november 27-én kapta meg Luther hivatalosan is azt a pápai bullát, amiben a tévedéseit ítélték el és amit a kezdőszavairól „Exsurge Domine” néven jegyeznek. (A vatikáni honlapon több nyelven megtalálható a teljes szövege).
A bulla hivatalos kibocsátási ideje 1520 június 15, azonban a korabeli viszonyok miatt november végére érte csak el a címzettjét, bár a bulla tartalmát Luther már korábban is ismerte. (De nem hitte el, hogy valóban a pápától származik, ellenfelei hamisítványának tartotta, egészen addig kételkedett, amíg személyesen meg nem győződött a hivatalos pápai dokumentumot igazoló ólom- és viaszpecsét, aláírás, zsinórozást, stb. épségéről és valódiságáról). A késlekedést okozó korabeli viszonyok nem csak a közlekedési, levélküldési viszonyok lassúságát jelentették, hanem a német nyelvű területeken uralkodó pápaellenes és lutherpárti viszonyokat is: a két hivatalos pápai küldöttnek, Aleander és Eck legátusoknak nem egy esetben közvetlen életveszéllyel kellett szembenézniük, mikor a bullát a korabeli eljárás szerint ki akarták hirdettetni az útjukba eső egyházi központokban. Eck doktornak, aki Luther kérlelhetetlen ellenfele maradt élete végéig és aki a bulla szövegén is dolgozott, abban a Lipcsében kellett a feldühödött tömeg elől egy kolostorba menekülnie, ahol egy évvel korábban a lipcsei vitán Lutherrel szemben a városiak kedvenceként állt ki (és sokak szerint diadalmaskodott).
A bulla összeállítását X. Leó pápa egy negyven tagú bizottságra bízta, aminek tagjai között volt Cajetan bíboros, aki Augsburgban hallgatta ki Luthert három körben, sikertelenül próbálva őt tanításai visszavonására kényszeríteni (csak a híres-hírhedt „Revoco” – visszavonom – szót akarta tőle hallani és nem volt hajlandó vitába bocsátkozni a szerzetessel, bár ennek ellenére több kérdés esetén nem bírt a kísértéssel és mégis belement az érvelésbe, hogy utána gyorsan hatalmi szóval lezárja a kibontakozó disputát), Prierias atya, aki a kilencvenöt tételt cáfolta egy kapkodva megírt iratában (dicsekedett is vele, hogy alig három nap alatt összeállította, maga a pápa jegyezte meg erről, hogy fordíthatott volna rá több időt) és Eck doktor is, aki az egyébként pápai tilalom ellenében megtartott lipcsei dispután a tudomány eszközeivel felvette a kesztyűt Luther és professzortársai ellen és helyt is állt – a bizottságban Eck nem tartozott a legrangosabb és legnemesebb tagok közé, de maga az a tény, hogy ő letett valamit az asztalra Lutherrel szemben, elég nagy befolyást adott neki a bulla végleges szövegében, egyszerű egyetemi doktorként még Cajetan bíboros elképzeléseit is felül tudta írni.
A bulla bevezető szövegét X. Leó írta. Az indító fohász különlegessége, hogy különféle szentírási szakaszokból állította össze, egyszerre megmutatva a pápa bibliai jártasságát és irodalmi érdeklődését. X. Leó, a firenzei Il Magnifico második fiaként nagyon magas szintű oktatásban részesült fiatalkorától fogva, mind egyházi, mind világi területen, bár kétségtelen, hogy a teológiánál sokkal jobban vonzották a művészetek. A bulla kezdő sorai így szólnak:
„Kelj fel, Uram! Kelj fel és tégy ítéleted az ügyed felett! Emlékezz meg a gyalázatról, amellyel egész nap téged illetnek az esztelenek! Jusson színed elé imádságunk, mert rókakölykök dúlják a szőlőt, aminek sajtóját pedig egyedül csak Te taposhatod! Mikor felmentél a mennybe Atyádhoz, a szőlő – ami a dicsőséges Egyházat jelképezi – gondját, igazgatását és vezetését Péterre bíztad, a te helytartódra és az ő utódaira. Most pedig a vadkan kitört az erdőből, hogy feldúlja a szőlőt és a vadállatok akarnak lakomát ülni a romjain!”
A felhasznált bibliai sorok a következők:
Zsoltárok 7,7: Kelj föl, Uram, haragodban, kelj föl ellenségeim bősz dühe ellen, kelj föl, Uram, én Istenem, tégy ítéletet törvényed szerint!
Zsoltárok 74,22: Kelj fel, Isten! Védd meg ügyedet! Emlékezz meg a gyalázatról, amellyel egész nap téged illet az esztelen!
Zsoltárok 88,3: Jusson színed elé imádságom, füledet hajtsd könyörgésemre!
Énekek éneke 2,15: Fogjátok el nekünk a rókakölyköket, mert feldúlják a szőlőt, pedig a szőlőnk már virágzik!
Izajás 63,3: Egyedül tapostam a sajtót és a népek közül senki sem volt velem; összetapostam őket haragomban, és eltiportam őket indulatomban; ráfröccsent nedvük a ruhámra.
(Az idézetek a Káldi-Neovulgáta fordításból származnak.)
A vadkan, ami/aki kitört az erdőből, Luther maga, ebben a képben valószínűleg egy friss vadászat emléke is megjelenik, mert a bulla hitelesítésre küldött változatát X. Leó egy Róma melletti vadászkastélyban hagyta jóvá. Ez a bevezető már meg is adja a pápai irat alaphangját. A kánonjog szerint az eretnekeknek időt kellett hagyni arra, hogy meggondolhassák magukat és vezekléssel visszatérhessenek, ennek a követelménynek a bulla is eleget tesz: hatvan napot ad erre Luthernek, addig is eltiltva őt lelkipásztori tevékenységétől. De a német szerzetessel való korábbi tapasztalataik és a bulla hangvétele alapján valószínűleg senki nem számolt azzal, hogy ez a visszavonás megtörténik.
A bulla negyvenegy téves tanítást sorol fel, de jelzi, hogy ez nem az összes, hanem csak néhány a sok tévedés közül. A tanítások főleg Eck doktor Lutherrel folytatott vitáiból és a korábbi írásokból származnak, az újabb lutheri gondolatok, amik sokszor radikálisabbak voltak az elítélteknél, már nem kerültek bele, talán a korabeli átfutási idő miatt. Az elítélendő tanításokat eredeti formájukban ismétlik meg, a lista elejére kiírva, hogy ez mind téves. Az egyszerűbb érthetőség kedvéért ezt negatív formában összegzem, beleépítve a „téves tanítás az, hogy…” formulát.
Néhány példa:
- Téves tanítás az, hogy a Szentírásban és az szent egyházatyák írásaiban ne lenne alapja annak, hogy a bűnbánatnak három része van: töredelem, bűnvallás, bűnért való elégtétel.
(Ez a korabeli gyakorlatra utal, ahol az elégtétel szerepét töltötte be a búcsú.)
- Téves tanítás tagadni azt, hogy az Egyház kincse, amiből a pápa a búcsút adja, ne Krisztus és a szentek érdemeinek tárháza lenne.
- Téves tanítás az, hogy a búcsú csak a hívők kegyes megtévesztése lenne, a jócselekedetek kiváltása, és hogy a búcsú nem szolgálna a hívő javára.
- Téves tanítás az, hogy az egyházi kiközösítés csak külsődleges büntetés és hogy nem fosztja meg az embert az Egyház egyetemes lelki imáitól.
(A korabeli gyakorlatban akár egy pénzbeli tartozás miatt is kiközösíthettek valakit, ami azt jelentette, hogy nem vehetett részt az egyházi tevékenységekben, nem áldozhatott, és ezt úgy értelmezték, hogy Isten lelki javaitól is elszakad – Luther ez ellen prédikált, látva a társadalmi mellett a lelki károkat is, amit ez a gyakorlat okozott.)
- Téves tanítás az, hogy Róma Főpapja, Péter utódja, ne lenne Krisztus földi helytartója és az összes egyház feje, ami csak a világon található, és hogy ezt a hivatalt ne Krisztus alapította volna az áldott Péteren keresztül.
(Már a 95 tételnél elkezdték Luthert azzal vádolni, hogy a pápai tekintélyt és elsőbbséget támadja, ami akkor még nem merült fel benne, de pár év múlva már eljutott odáig, hogy a pápa vagy az antikrisztus, vagy annak az egyik apostola. Hogy korai ellenfelei erre már akkor ráéreztek, vagy csak önbeteljesítő jóslattá vált a téma ebbe az irányba terelése, az kérdéses. Itt viszont most a legmagasabb helyről erősítették meg vitaalapot nem képező módon, hogy mi a helyzet.)
- Téves tanítás az, hogy Husz János néhány tétele keresztény, igaz és evangéliumi lenne, amit az Egyház nem kárhoztathatna.
(A fekete-fehér gondolkodás szerint ha valaki eretnek, bármit is mond, az eretnekség, míg Luther Husz írásait olvasva talált olyan gondolatokat, amiket teljes mértékben igaznak talált. Őt is ugyanezzel támadták, hogy vonjon vissza mindent, amit valaha is tanított, amit – a Szentírás doktoraként – nem tudott megtenni, de – főleg Cajetan esetén – nem voltak hajlandóak konkrétan megmondani neki, hogy mi az, ami eretnekség a tanításaiban és főleg azt nem, hogy miért az. Luther Huszt eredetileg nem ismerte, csak annyit tudott róla, hogy eretnek, később viszont már igen nagyra tartotta.)
- Téves tanítás az, hogy az eretnekek megégetése a Lélek akarata ellen való lenne.
Ez logikusan következik Husz megítéléséből. A „Lélek tüze” kifejezés azonban lehet, hogy mást jelent a Szentírásban…
- Téves tanítás az, hogy a tisztítótűz (purgatórium) ne lenne igazolható a kanonizált Szentírásból.
(Luther a 95 tételben még teljes mértékben elfogadja a tisztítótűz létezését, később merültek fel benne kétségek, amikor alaposabban beleásta magát a témába. A purgatórium kérdése a mai napig egy nagy különbség a katolikus és a protestáns teológia között.)
A bulla azzal zárul, hogy ha Luther Márton és követői nem hagynak fel a bullában felsorolt nézeteikkel és nem térnek vissza az igaz tanításhoz, az Egyház, élve a kulcsok hatalmával, ki fogja közösíteni őket. Az „Exsurge Domine” tehát nem a Luthert kiközösítő bulla, hanem az utolsó figyelmeztetés Luther és követői felé.
Két héttel a bulla hivatalos kézbesítése után, december 10-én, a vágóhíd mellett, a wittenbergi falakon kívül az egyetemi diákság tűzre vetette azokat a kánonjogi könyveket, amik alapján elítélték a professzorukat. Luther a már égő könyvmáglyára dobta a pápai bullát is. (Mindkét fél égette a másik írásait, már Luther 95 tétele is hamar a tűzbe került.) A pápai hivatal így nem is várta meg a saját maga által adott hatvan nap leteltét, hanem januárban ki is közösítette az Egyházból Luthert és mindenkit, aki a tanításait követi.
Leó, aki Luther mozgalmát csak apró, múló zavarnak tekintette és nem is foglalkozott vele komolyabban, egy év múlva már halott volt: fiatalon, váratlanul hunyt el és már nem látta meg, hogy az uralkodása alatt indult német „zavar” egy új egyházszakadáshoz vezet.
Képek forrása: Wikipédia, X. Leó
A vaddisznós kép: By Richard Bartz, Munich, CC BY-SA 2.5,
