A gyülekezeti, iskolai hitoktatás során a reformáció témájánál szinte mindig előkerül Johannes Tetzel (magyar keresztségben Tetzel János) alakja, aki gátlástalanul árulta a búcsúcédulákat és ezzel annyira felbosszantotta Luthert, hogy megszületett a kilencvenöt tétel - a többi pedig már történelem.
Tetzel alakja valahogy a versikéket is vonzza. A búcsúárusítást segítő kis kétsoros (Amint a pénz a ládikában koppan / A lélek a mennyországba toppan) nem csak magyarul közismert, sőt, még a kilencvenöt tételben is megjelenik, annak ellenére, hogy nehezen bizonyítható, hogy Tetzel maga használta volna. A nevéből fakadó magyar szójáték, amit a bejegyzés címéül választottam, egy pihentebb agyú tiszteletes fejéből pattant ki, ezzel is segítve a hittanórai anyag könnyebb megjegyzését. Ennél többre nincs is szükség a dominikánus atyából: árulta a búcsúcédulákat és ezzel mintegy elindította azt a lavinát, amit ma reformációnak hívunk.
Tetzel atya persze ennél sokkal összetettebb karakter és – sok társához hasonlóan – vele sem bánt igazságosan a történelmi emlékezet. Luther nélkül valószínűleg senki sem emlékezne rá, pedig életének Lutherrel „közös” szakasza meglehetősen rövid – igaz, valószínűleg pont ebbe halt bele az egykor élet-halál ura inkvizítor. A 95 tétel, ha nem is teljesen ellene íródott, de az ő illetékességi területét támadta és a tételek címzettje, Albert mainzi érsek Tetzel felettese (és megbízója) volt, így egy rövid ideig úgy tűnhetett, a tételek elterjedése egy Luther – Tetzel párbajban fog tetőzni. Luther oldalán az ágostonos, Tetzel oldalán a dominikánus rend állt csatasorba, Luther a Szentírást, Tetzel a máglyát hozta fel végső érvként, majd ő maga is felvette a wittenbergi doktor fegyverzetét: gyorsított eljárással doktorrá avatták, ő maga is tételeket fogalmazott a búcsú és a pápa tekintélyének védelmére, bibliai igékkel próbálta alátámasztani az érvelését, sőt, még latinról németre is váltott, mikor látta, hogy Luther népszerűségének a nemzeti nyelv használata az egyik titka.