Aki minimálisan is ismeri Luthert, tudja róla, hogy egy templom ajtajára kiszögezte a tételeit és ezzel kirobbantotta a reformációt. A róla készült filmek kulcsjelenete ez a pillanat, számtalan festmény, rajz, internetes mém és miegymás ábrázolja, ha Luther szent lenne, talán a szög és a kalapács lenne az attribútuma. A tényt megerősíteni látszik a wittenbergi vártemplom „Tételajtaja” (Thesentür) is, amin dombornyomottan olvashatjuk a tételeket. (Az eredeti ajtó egy ostrom során a tűz martaléka lett). Mértékadó, régebbi történelmi munkák is tényként kezelik a kiszögellést. Olyannyira ténnyé vált a dolog, hogy a bizonyítási eljárások alapelvét kicsavarva nem az állítást kell bizonyítanunk (mi a bizonyíték arra, hogy megtörtént?), hanem a cáfolata mellett kell érveket gyűjtenünk (bizonyítsuk be, hogy nem történt meg!).

A tételek kiszögezésének kétséges voltával már a regény tervezésekor találkoztam (előtte éveken át magam is úgy tanítottam, hogy megtörtént a dolog), de akkor még úgy gondoltam, hogy egy ilyen, dramaturgiai szempontból kulcsfontosságú jelenetet nem szabad, nem lehet kihagyni egy Luther-regényből. A további anyaggyűjtés, a gyarapodó fejezetek és a szereplő bőrébe való belebújás igyekezete miatt azonban már a munka közepén világossá vált, hogy a regényben sem fogja Martin Luther kiszögezni a tételeit.

Bár a történet főhősének csak áttételes köze van a kálvinista Rómához, a regény születése mégis több módon kötődik Debrecenhez.

A regény ötlete eleve Debrecenben született meg: ez régi szerkesztő ismerősöm onnan írt rám Gmail Chat-en (ebből is látszik, hogy melyik generációhoz tartozunk…), hogy van egy ötlete, mi lenne, ha belevágnánk egy regénybe a reformáció évfordulójához időzítve? Némi vonakodás után belementem és még aznap esete összeraktuk a koncepciót, Luthert téve a középpontba, bár egy egész reformációs regénysorozat terve is ott lebegett a háttérben, Kálvinnal a második körben. (Mertünk nagyot álmodni és az időrendet tartani.)

A dolgok utána persze nem úgy alakultak, ahogy elgondoltuk és az eredeti (debreceni) kiadó vissza kellett, hogy lépjen a projekttől, majd képbe került a Harmat kiadó, ami ugyan nem debreceni, de a szerkesztő, aki átvette a regény gondozását az. Most vagy a debreceni kötődésű szerkesztők felülreprezentáltak a szakmában, vagy csak egy érdekes véletlen egybeesés…

Érdekes, hogy az a néhány dolog, amit a legtöbb ember Lutherről tud, valószínűleg nem igaz, vagy nem abban a formában igaz.

Klasszikus példa az egyház reformját meghirdető kilencvenöt tétel kiszögezése a Wittenbergi vártemplom ajtajára 1517 október 31-én. A valóságban a tételek nem az egyház reformját hirdették meg, hanem a búcsúval kapcsolatos visszaélésekről szerettek volna teológiai vitát elindítani és nem szögezték ki őket, az ismert dátum pedig a tételekhez írt kísérőlevél keltezése.

Egy másik példa Luther viharélménye, ahol megfogadta, hogy szerzetes lesz: ez akár igaz is lehet, bár nincs rá szemtanú és még abban a babonás korban is némi szkepticizmussal fogadták a dolgot az ágostonos szerzetesek, akik nehezen akarták csak bevenni maguk közé a problémás joghallgatót. (Luther apja a maga stílusában egyenesen egy démon fingjának nevezte a viharélményt.)

A harmadik példa pedig Luther bátor kijelentése a császár előtt Wormsban: Itt állok, másként nem tehetek. Az egyik nagy sikerű életrajzi könyv címe is innen származik: Here I Stand (Itt állok). De kaphatunk Luther-zoknit is ezzel a felirattal – a viselőjével tényleg nehéz vitatkozni arról, hogy tényleg ott áll-e.

Luther már életében legendás alakká vált és ez később csak fokozódott. A legendás alakok egyik jellemzője, hogy születésüket, küldetésüket különféle jóslatok jelzik előre. Mindez történészi szemmel maximum a „vak tyúk is talál szemet” esete lehet, de egy életrajzi regényben remek dramaturgiai eszköz ilyesmiket felhasználni, nem történelmi tényként, hanem szóbeszédként, egy kevésbé fontos szereplő elszólásaként. Egyfajta összekacsintás ez az olvasóval, hiszen – nagyobb részük – már tudja, mire utal ez, míg ahol, amikor a regényben elhangzik, a szereplők számára még csak a jövő homálya.

Három ilyen „próféciát” gyűjtöttem most össze.

„– Hm – horkant fel az egyik vendég. A ferencesek csuháját viselte, mint Braun atya, de nem az eisenachi rendházba tartozott, hanem csak átutazóban járt itt és így ülhetett most ő is az atya tizenkét vendége között. Martin nem emlékezett a nevére. – Hm. Testvéreim talán túlontúl bátrak az idők jeleninek vizsgálatában. Úgy tudom, nem veszélytelen dolog ezen elmélkedni. Eszembe jut jámbor testvérünk az itteni rendházból, aki az utolsó idők iránti buzgóságában magasabban talált bölcselkedni, mint ami adatott neki.

Braun atya elkomorodva ráncolta a homlokát.

– Hilten fráterre gondol a testvérem? – kérdezte kis szünet után.

Luther pápa: mint a tűz és a víz, amit nem lehet úgy összekapcsolni, hogy ugyanazok maradjanak. Olvastam már olyan alternatív történelmi regényt, ami eljátszott azzal a gondolattal, hogy Lutherből pápa válik, de itt most nem lesz szó semmiféle gondolati játékról: Luther valóban pápának nevezték, méghozzá ott, ahol a pápákat (általában) kinevezik: Rómában. Bár a többi részlet nem olyan szabályos.

A pápa és a világi uralkodók (jelen esetben V. Károly német-római császár, aki Lutherre kimondta a birodalmi átkot nem is olyan rég) harcának egyik hírhedt állomása volt a „Sacco di Roma”-nak nevezett eseménysor 1527 májusától kezdődően. Károly zsoldos csapatai, az elmaradozó zsold és egyéb szervezési nehézségek miatt önállósították magukat itáliai hadjáratuk során és az elképzelhető legzsírosabb célpont felé indultak: Róma ellen.

A Luther: Az út című regény a Harmat kiadónál fog megjelenni idén októberre, a reformáció 500. évfordulójára. A kiadáshoz készült beharangozóként egy füzet, amiben kedvcsinálóként azt a fejezetet lehet elolvasni a regényből, amelyben Luther az apjával való vita és egy vihar hatására úgy dönt, hogy szerzetes lesz.

A megjelenésről és a Harmat kiadóig vezető útról hamarosan írok többet is. A Luther-füzetet többek között nagyobb nyári keresztyén fesztiválokon, konferenciákon lehet majd megtalálni.

Eredetileg a regény Facebook oldalára készült képes idézetek Luthertől, Lutherről vagy valahogy Lutherhez kötődve:

„Luther, aki a tételeket írta, csak egy részeg germán. Ha majd kijózanodik, meggondolja magát.”

X. Leo pápának tulajdonított megjegyzés

„Tragédia, hogy a tizenhatodik század két kimagasló teológusa, Cajetan és Luther csak egy eretnekügyről szóló tárgyaláson találkozott.”

A konfliktustól a közösségig – Lutheránus–katolikus közös megemlékezés 2017–ben

 

1517 október utolsó napján, Mindenszentek előestéjén Luther Márton levélben elküldi a 95 tételét egyházi feletteseinek, köztük Albrecht mainz-i érseknek. A tételekben a korabeli búcsúárusítással kapcsolatos problémákat támadja a Szentírás és az egyházatyák alapján és egy egyetemi vitát (disputát) szeretne a kérdésről rendezni. 

1518 október utolsó napján, Mindenszentek előestéjén Luther Márton üldözött, eretnektárgyalás alá vont gyanúsítottként esik haza Wittenbergbe egy kölcsön kapott lovon, a meneküléstől elcsigázva, egyenesen Augsburgból, ahol Cajetan bíboros a pápa követeként kihallgatta és sikertelenül tanításai visszavonására próbálta kényszeríteni. A wittenbergi egyetem népszerű doktora immár az Egyház számkivetettje, nemzeti hős és főellenség, akire jó eséllyel máglya vár.

A két nap közt eltelt egy évről szól "A részeg germán" című kisregény, ami Luther életrajzi trilógiájának egy részlete.

A részeg germán - letöltés PDF formátumban

A részeg germán - letöltés KINDLE formátumban

A részeg germán - letöltés EPUB formátumban

ÚJ! Letöltés a Magyar Elektronikus Könyvtárról.

Ne kerülgessük tovább a dolgot: a reformáció emlékévében nem fog megjelenni a Luther-regény, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint, legalábbis abban a formában és módon, ahogy be lett harangozva például itt. Lehet szépíteni, de minek: egyelőre úgy tűnik, ez a vállalkozás beállt a földbe és immár nekem sincs kedvem kiásni onnan.

Nem könnyű dolog elengedni két év munkáját, még úgy se, hogy korábbi tapasztalataimra hallgatva úgy álltam neki a Luther-trilógia megírásának, hogy nagyon figyeltem arra, ne vonjon el időt és energiát a kenyérkereső munkámtól, és – ami még fontosabb – a családdal töltött időmtől. Lyukasórákban, éjszaka, gyerekkocsi tologatása közben dolgoztam a kéziraton és így született meg egy év alatt a bő kilencszázezer karakteres első kötet, majd a következő évben a második kötet kétharmada (itt tartok jelenleg). A veszteség tehát nem elsősorban anyagi, sőt, akár felfoghatom úgy is, mint egy hobbit, egy értelmesen eltöltött időt, egy mélyebb kirándulást Luther korába, sőt, Lutherbe magába, harcaiba, felismeréseibe, tanításaiba; haszontalannak nem nevezném, lévén az egyik szakmám szorosan kapcsolódik mindehhez. Ráadásul élveztem a dolgot: jó volt újra írni, kutatni, megfogalmazni a gondolatokat, alkotó emberré válni – állítólag nem is sikerült rosszul, ami végül kijött belőle. Igen, tudom, hosszú lett. Azért lett hosszú, mert ez volt az alapkoncepció, így beszéltük meg az elején a kiadó szerkesztőjével, hogy három féltégla lesz és ehhez tartottam magam, méghozzá meglehetősen pontosan. Az első kötetet harminc harmincezer karakteres fejezetre terveztem és a végeredmény, jegyzetekkel együtt lett 930 000. Ez pont az a karakterszám, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy egy semmiből beeső kézirat esetén a legtöbb kiadót elriassza. És ez még csak az első kötet.

„ A könyvtáros eltűnt a félhomályban az Arisztotelész szemelvénygyűjteményt keresve. Martin pedig lassan közelebb lépett a fényben úszó kötethez. Nem tűnt ismerősnek. Kezét gondosan a ruhájába törölte, majd óvatosan megemelte a vaskos könyv fedőtábláját.

Egy Biblia!

Furcsa érzés fogta el. A találkozás izgalma, mint mikor hazatért hosszú hónapok után és a testvéreit alig ismerte meg. Félelem, ugyanekkor, mikor apa is hazatért munka után. A felfedezés izgalma, de aggódással vegyülve, mint mikor pár társával nyakába vette a sűrű erdőt Erfurt felé, a vadállatokkal és törvényen kívüliekkel teli, istentelen zsoldosoktól járta erdőt.

A Biblia?!

Óvatosan belelapozott. „

Első látásra furcsának tűnhet, hogy a reformáció központi alakjának életrajzi regényében katolikus fordításban olvashatjuk a bibliai idézeteket. A Káldi-Neovulgáta fordítás használatát azonban több dolog is indokolja.

Azt már a regény tervezésekor is tudtam, hogy semmiképpen nem akarom valamelyik Károli-féle fordítás leszármazottját használni, a hozzá való érzelmi kötődésem ellenére sem. Luther számára a Szentírás a latin nyelvű Vulgata volt és emiatt számára nem hatott a bibliai szöveg olyan „veretesnek”, avíttnak, mint egy mai magyar olvasó számára a Károli-féle fordítás. Épp ezért nem jöhetett szóba az eredeti, katolikus Káldi-féle fordítás sem, ami sokkal közelebb áll a latin Vulgatához, de szintén régies, nehezen érthető. Olyan fordítást kerestem, ami a Luther által is ismert latin nyelvű változaton alapszik, ugyanakkor többé-kevésbé modern hatást kelt és régies szavaival, fordulataival nem zökkenti ki az olvasót, aki így a tartalomra tud koncentrálni a forma helyett. A két halmaz közös metszete pedig a Káldi-féle fordítás modernizált változata lett. (Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Bibliatársulat, Bp. 1999) Néhány helyen ezt a fordítást is igazítottam, hogy jobban visszaadja azokat a lényegi pontokat, amik a Szentírás értelmét kutató Luther doktor számára fontosnak bizonyultak: ilyen rész például az Első zsoltár fordításában a „csúfolók széke” helyett a „dögvész széke”, ezzel a különbséggel a regény egy jelenetében ábrázolt előadásában is foglalkozik. De minden más esetben is a Káldi-Neovulgáta fordításból idéztem, ott is, ahol nem mutatkozott lényegi tartalmi vagy megfogalmazásbeli különbség a protestáns olvasók számára ismerősebb változatoktól.