„ A könyvtáros eltűnt a félhomályban az Arisztotelész szemelvénygyűjteményt keresve. Martin pedig lassan közelebb lépett a fényben úszó kötethez. Nem tűnt ismerősnek. Kezét gondosan a ruhájába törölte, majd óvatosan megemelte a vaskos könyv fedőtábláját.

Egy Biblia!

Furcsa érzés fogta el. A találkozás izgalma, mint mikor hazatért hosszú hónapok után és a testvéreit alig ismerte meg. Félelem, ugyanekkor, mikor apa is hazatért munka után. A felfedezés izgalma, de aggódással vegyülve, mint mikor pár társával nyakába vette a sűrű erdőt Erfurt felé, a vadállatokkal és törvényen kívüliekkel teli, istentelen zsoldosoktól járta erdőt.

A Biblia?!

Óvatosan belelapozott. „

Első látásra furcsának tűnhet, hogy a reformáció központi alakjának életrajzi regényében katolikus fordításban olvashatjuk a bibliai idézeteket. A Káldi-Neovulgáta fordítás használatát azonban több dolog is indokolja.

Azt már a regény tervezésekor is tudtam, hogy semmiképpen nem akarom valamelyik Károli-féle fordítás leszármazottját használni, a hozzá való érzelmi kötődésem ellenére sem. Luther számára a Szentírás a latin nyelvű Vulgata volt és emiatt számára nem hatott a bibliai szöveg olyan „veretesnek”, avíttnak, mint egy mai magyar olvasó számára a Károli-féle fordítás. Épp ezért nem jöhetett szóba az eredeti, katolikus Káldi-féle fordítás sem, ami sokkal közelebb áll a latin Vulgatához, de szintén régies, nehezen érthető. Olyan fordítást kerestem, ami a Luther által is ismert latin nyelvű változaton alapszik, ugyanakkor többé-kevésbé modern hatást kelt és régies szavaival, fordulataival nem zökkenti ki az olvasót, aki így a tartalomra tud koncentrálni a forma helyett. A két halmaz közös metszete pedig a Káldi-féle fordítás modernizált változata lett. (Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Bibliatársulat, Bp. 1999) Néhány helyen ezt a fordítást is igazítottam, hogy jobban visszaadja azokat a lényegi pontokat, amik a Szentírás értelmét kutató Luther doktor számára fontosnak bizonyultak: ilyen rész például az Első zsoltár fordításában a „csúfolók széke” helyett a „dögvész széke”, ezzel a különbséggel a regény egy jelenetében ábrázolt előadásában is foglalkozik. De minden más esetben is a Káldi-Neovulgáta fordításból idéztem, ott is, ahol nem mutatkozott lényegi tartalmi vagy megfogalmazásbeli különbség a protestáns olvasók számára ismerősebb változatoktól.

„A könyvtáros még mindig a görög filozófust kereste valahol hátul, így Martin vett egy mély lélegzetet és nekilátott Sámuel könyvének.

Fuit vir unus de Ramathaim Suphita de monte Ephraim, et nomen eius Elcana filius Ieroham filii Eliu filii Thohu filii Suph, Ephrathaeus…

Volt egy Ramátaim-Szófímból, Efraim hegységéből való ember, akit Elkánának hívtak. Jerohámnak volt a fia, aki az efraimi Szúfnak volt a fia. Két felesége volt, az egyiket Annának, a másikat Fenennának hívták. Fennennának voltak gyermekei, Annának viszont nem voltak gyermekei.

Megakadt a szeme az Anna néven. Tudta, hogy az Ótestamentumot olvassa, a zsidók szentírását, és ez az Anna nem az ő Szent Annájuk, hiszen neki volt gyermeke, maga a Szűzanya. De érdekesnek találta ugyanazt a nevet.”

 

Néha azonban egy szónak is nagy jelentősége lehet. Ilyen az a rész, ahol Jézus megtérésre hívja az embereket – ezzel az idézettel kezdődik a Kilencvenöt tétel is. A tételek protestáns fordításában a protestáns bibliai szöveget veszik alapul („Térjetek meg!” Máté 4,17), de a Vulgata, így a Luther által használt szó is a „paenitentiam”, ami sokkal inkább azt jelenti, hogy „tartsatok bűnbánatot”. A tételekben is kritizált gyakorlat erre a szóra alapult: a bűnbánati cselekvések végzésére, például búcsúk szerzésére. Azonban, mint arra Luther is rámutat, az eredeti görög szó („metanoia”) nem külső cselekedeteket, hanem sokkal inkább egy belső változást jelent, a gondolkodásmód teljes megfordulását, mint ahogy azt a „megtérni” magyar kifejezés is eredetileg jelentette. Az egyik legújabb magyar bibliafordítás talán ezért is írja így körül: „Változtassátok meg, ahogy gondolkodtok és éltek…” (Máté 4,17, Egyszerű fordítás, EFO). A fenti példát tekintve is találóbbnak éreztem az eredeti Vulgata-kifejezés magyarítását, hiszen ezek a szavak adták az alapját annak, ami utána következett a történelem színpadán.

A kötetben egy kisebb imalap lapult könyvjelzőként – természetesen végigimádkozta, mielőtt erre használta volna fel – annál a szakasznál, amin annyit gondolkodott mostanában. Most is félbemaradt a Galata-levél keresése és elolvasta újra az aláhúzott igeverset Szent Máté evangéliumából:

Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett a mennyek országa!”

Exinde coepit Iesus praedicare et dicere paenitentiam agite adpropinquavit enim regnum caelorum

Napok óta ezzel az egy görög szóval küzdött, amit Szent Jeromos paenitentiamnak fordított. Metanoia. Milyen egyszerű azt mondani, hogy „tartsatok bűnbánatot!”, de ki tudja megmondani, hogy ez mit jelent? Először nehéz volt még saját maga előtt is kimondania, de most már szinte teljesen biztos volt abban, hogy Szent Jeromos fordítása a Vulgátában megfosztotta Krisztus kijelentését a lényegétől. Nem megfosztotta, egyszerűen kiherélte.

Paenitentiam – tartsatok bűnánatot? Vezekeljetek? Ezért gondolja mindenki azt, hogy ezerszer elmondott imákkal, zarándoklatokkal, búcsút véve, ereklyék megszemléléséért fizetve, magát ostorozva, rossz lelkiismeretből jókat cselekedve eljuthatnak Isten országába? Ezek csak emberi tettek amik Isten nélkül semmit sem érnek. A görög szövegből pedig egyértelmű, hogy nem vezeklő cselekedetekről van szó, hanem a gondolkodás, az értelem és vele együtt az egész élet megváltozásáról: metanoia. Újjá lenni. Megtérni. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: „Térjetek meg!” – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen! De ez Isten nélkül lehetetlen! Egy rosszul fordított szó ilyen nagy tévelygéshez vezethet?!

Lépteket hallott odakintről, a recsegő fapadló mindig jó előre figyelmeztette arra, ha közeledett valaki.

 

Az utolsó érv pedig egy katolikus fordítás használata mellett az, hogy a Luther Márton első harmincnégy évét bemutató regény, főhőse és szerzője ellenére is egy katolikus regény: Luther gyermekként, diákként, ágostonos szerzetesként és végül a Szentírás doktoraként a korabeli (katolikus) Egyház őszinte és elkötelezett híve volt, katolikus módra élte az életét, tisztelte az egyházi struktúrákat és még a később lázadó kiáltvánnyá vált kilencvenöt tételével is csak azt szándékozta tenni, amit egy katolikus teológiai doktornak tennie kellett. Egy ilyen, ízig-vérig katolikus szereplőhöz pedig katolikus fordítású Szentírás illik. A későbbi kötetekben ez Luther doktorral együtt változni fog.