2018-ban jelent meg a regény második, befejező kötete és számomra íróként ez az év, főleg a második fele arról is szólt, hogy el kellett engednem, le kellett zárnom a Luther-regénnyel töltött majdnem négy évemet. Mondjuk ez annyira nem is volt nehéz, mert négy év egy regénnyel számomra hosszú időnek érződött, főleg, amíg még benne voltam és a kézirat lezárása, a kész kötetek papírformába öntése valami távoli dolognak tűnt, ami talán soha nem jön el. Hát eljött és visszatekintve nem is mindig értem hogy tudtam végigvinni. (De könnyen lehet, hogy az aktuális regénnyek is így leszek majd utólag.)

Mindenesetre mozgalmas év volt a regény szempontjából. Az év első három hónapja a második kötet írásával telt, ekkor alakítottam ki azt, hogy a heti öt munkanappól elkülönítettem egyet, amit kineveztem írós napnak – a vállalkozói létnek vannak ilyen előnyei. Ezt azóta is próbálom tartani, bár a teljes munkanapból fél lett, de akkor is van egy teljes délelőttöm, ami csak az írásé – mivel a jelenlegi regényemet is 800 000 karakteresre tervezzük a kiadóval, kell is hozzá idő. A következő három-négy hónap a szerkesztés ideje volt, üresebb és intenzívebb szakaszokkal, bár itt főleg a szerkesztőm dolgozott, én a szövegszintű igazításokba nem szóltam bele, a kivágandó-bennhagyandó fejezeteknél, jeleneteknél kellett kicsit taktikázni. De végül összejött: a legkedvesebb részeimet sikerült benntartanom a végleges kötetben, pedig eleinte úgy volt, hogy sok rész repül.

Az év második fele már íróként az új regény alkotásával telt (egy Koppány életregény lesz, ezek az egyházellenes lázadók valahogy mindig megtalálnak), de a Luther-regénnyel kapcsolatos események mind ide kerültek, így néha a fókuszom kicsit elhalványult, amikor a Luther-bemutatókra készültem, a vezéri történet mindig szünetet tartott valahogy. De ez a szakasz is lassan lecseng és a regény aktívabb népszerűsítésének időszaka is véget ér és a dolgok mennek a maguk útján.

A tavaly októberben kiadott első kötet úgy fogyott, hogy 2018 októberében újra kiadták, néhány kisebb javítást is végezve a szövegen és a térképmellékleten (akinek 2017-es kiadása van, tegye félre, hátha egyszer sokat ér majd :) ), ez lett az első könyvem, amit újra kiadtak, pedig az első kiadás is a magyar példányszámoknál kicsit erősebb mennyiségben jött ki. Konkrét számokat még nem tudok, meg az nem is nyilvános információ, de úgy tűnik, megtalálta a helyét a kötet a piacon és az olvasók polcain.

A regénnyel kapcsolatos események az évből:

Március 23: Győrszemere. Egy régi, kedves teológiai évfolyamtársam és felesége meghívására érkeztünk családostól ebbe a nagyon szép faluba, ahol egy létszámra családias könyvbemutató beszélgetésen vettem részt, de a létszám nem minden: az egyik legjobb hangulatú, legközvetlenebb beszélgetés volt az eddigiek közül. Ekkor még csak az első kötet jelent meg, a második kötet utolsó fejezetét pont a győrszemerei vendégház konyhájában írtam, de a beszélgetés során a második kötetből is olvastak fel részleteket – Kindle olvasóról. :)

Március 26: Győri egyetem. A győrszemerei vendéglátónk az egyetemi lelkészségen keresztül hívott meg ide, ahol jobban a regény írási folyamata, alkotása volt a központban, kérdésekkel, felolvasásokkal.

Március 27: – Ekkor tettem pontot a második kötet kéziratára és le is adtam, 1 230 000 karakterrel. A szerkesztőm ezt a karakterszámot látva bizonyára vett egy nagy levegőt és képzeletben feltűrte az ingujját. Hogy a véglegesített, nyomdába küldött kézirat végül mennyi lett, azt nem is néztem meg, oldalszámra százat rávert az első kötetre. Érdekesség, hogy mikor még a kiadással kapcsolatos dolgokat tárgyaltam erre-arra, szerkesztői részről jött olyan észrevétel, hogy túl sok, túlírt – végül a két kötet lett kb. ezer oldal és kétmillió karakter, úgyhogy nincs alapon tiltakozni a túlírtság ellen. Viszont olvasói részről többször hallottam olyan visszajelzést, hogy a második kötet felénél járva már aggódva nézegették, hogy miért van ilyen kevés hátra belőle és remélik, valami későbbi kiadásba belekerülnek majd a kihagyott részek, esetleg átíródik az eredetileg tervezett három kötetes változatra.

Úgyhogy így legyen okos az ember. Mindenesetre én március végén nagyon nem bántam, hogy lezártam és elküldtem és úgy éreztem, egy jó darabig nem akarok semmit sem írni.

(Ehhez képest május elején, teljesn saját örömre elkezdtem írni egy sci-fi regényt és majdnem be is fejeztem akkorra, mikor egy új történelmi regényre leszerződtem. Az ember nem tud kibújni a bőréből.)

Június 9: Ünnepi Könyvhét. Hivatalosan a Luther-regényt mentem dedikálni, nemhivatalosan szinte már komoly írónak éreztem magam, mert két kiadónál is – mondhatjuk így – tárgyaltam, de ezek egy része még nem publikus. Sajnos a második kötet nem jött ki a könyvhétre, így összesen egy dedikálást követhettem csak el (nem tudom, hogy ciki-e ezt bevallani, de most mit szépítsük a dolgokat), viszont többen is odajöttek és kérdezték, mi a helyzet a második kötettel. Sőt, több közös fényképezkedés is volt. Bónuszként a dedikálós asztalnál beszéltünk át pár szerkesztési dolgot a kézirattal kapcsolatban. Sokoldalú könyves élmények voltak hát. Amúgy ez volt az első ünnepi könyvhét, amin részt vettem és igyekeztem alaposan kihasználni olvasóként is. (Történelmi regényírók előadása, Bizánc, sőt, még egy eredeti Hackett-dedikálást is szereztem, méghozzá úgy, hogy Botond akkor hivatalosan nem is dedikált! :) )

Majd elkészült és nyomdába került a második kötet is, pontosan a nyár közepén, ami általában nem a legszerencsésebb időszak egy új könyvhöz, de ez hosszú kifutású projekt. Kicsit necces volt a dolog, mert az Evangélikus Motorosok (igen, azok, nekem is meglepetés volt) meghívására a Szélrózsa találkozóra voltam hivatalos a második kötet bemutatójára. A necces dolog az volt, hogy az első csomagok 26-27-én estek ki a nyomdából, a Szélrózsa a nyugati határszélen, Bükön volt (ez egy kétévente megrendezett országos Evangélikus – vagyis lutheránus, de maga Luther sem szerette, ha így hívják a követőit és a magyar egyház ezt a nevében is tiszteletben tartja – találkozó, a legodaillőbb hely erre a bemutatóra.), a könyvek Budapesten, én pedig 27-én este még Debrecenben. Úgy oldottuk meg, hogy 27-én este tíz óra felé a feleségemmel útra keltünk, 28-án hajnali fél egykor egy sötét újpesti utcában, az igazak álmából felvert terjesztési igazgató lakása előtt barna papírba csomagolt cuccot pakoltunk a kocsink hátuljába (csoda, hogy nem csapott le ránk a rendőrség), majd 28-án ebéd előtt, természetesen frissen és üdén beestünk Bük-re és a Luther kiadó standjánál nem sokkal később már meg is lehetett venni a Luther-regényt. A könyvbemutató beszélgetést is nagyon élveztem, ha van szakértő közönség, akkor ez maximálisan az volt. Kicsit izgultam is, hogy esetleg darabokra leszek szedve, de nem lettem.

Ezután volt egy kis szünet, a könyv kiment a boltokba, a komolyabb kampányt az októberi évfordulóra időzítették. Október 17-én felutaztam Budapestre, ahol a Kossuth rádió számára készített egy rövid interjút velem a riporter hölgy. Még soha nem láttam ilyet közelről, kicsit tartottam is tőle, de gyakorlatilag annyi volt, hogy a Westend-ben kerestünk egy csendesebb zugot (ha ilyen létezik egyáltalán) és ott egy tablethez hasonló dolog jelenlétében beszélgettünk, az se volt baj, ha belezavarodtam, mert úgyis meg lesz vágva az anyag. Végül, ha jól emlékszem, 31-én ment le a rádióban.

Október 24-én a Karc FM reggeli műsorában volt élő, telefonos bejelentkezésem. Na ettől viszont nagyon meg voltam illetődve. Alapból nem szeretek telefonálni, főleg nem idegenekkel, de hogy most ezt ki tudja mennyi ember is valós időben hallja… Ráadásul nekem munkaidő volt, a parkoló autómba húzódtam be a bejelentkezés idejére, viszont az eső zuhogott. Hogy ronggyá áztam miatta, az egy dolog, az a rádióban nem látszik, de úgy doboltak a cseppek a tetőn… De pont a beszélgetés idejére kicsit alábbhagyott az eső. A műsorvezető hölgy is érezhetett valamit a megilletődöttségemből, mert az adásba kerülés előtti rövid egyeztetésen külön megkért, hogy ha lehet, ne tőmondatokban válaszoljak. Úgyhogy elővettem a beszédes énemet.

Majd aznap este volt a hivatalos kiadói könyvbemutató az Evangélikus Országos Múzeumban, a Deák téren. Aznap érkezett meg a nyomdából az első kötet 2018-as kiadása (javított utánnyomás), így ebből is kaptam ott helyben. A beszélgetésről egy jól sikerült beszámoló meg is jelent a Parókia.hu oldalán.

Október 31-én, a reformáció napján a dorogi könyvtárban tartottunk könyvbemutatót. A dolog különlegessége – az évforduló mellett – az volt, hogy a két kötet jelentős részét ebben a könyvtárban írtam, az első kötet megjelenéséig teljes inkognitóban, csak azt látták, hogy elég sokszor beülök és gépelek, majd végül ajándékba adtam egy kötetet. Azóta már sokkal jobban összeismerkedtünk és már a Koppány-regényre szervezik a könyvbemutatót. Ezen az eseményem figyelt fel rám a megyei napilap, a 24 óra riportere és végül egy interjút is készített velem, ami a kemma.hu oldalára is felkerült.

Dióhéjban ennyi történt a regénnyel kapcsolatban. Két könyvbemutató még fog jutni januárra is, meg lehet, hogy később is néhány, de most úgy érzem, hogy írói pályafutásomnak a Luther-regényes szakasza lassan lecseng, bár maga a regény valószínűleg hosszabb kifutású lesz a könyvesboltokban.

Érdekes, nehéz és szép négy év volt és úgy érzem, hogy az olvasók, a figyelmükkel kitüntető támogatók, érdeklődők nélkül nem is tudtam volna végigvinni.

Ezúton is köszönöm mindenkinek!