Sok Luther-életrajzot olvastam el és olvasok újra folyamatosan, ahogy haladok előre a regénnyel, még több Luther-életrajz van, amire rátaláltam, letöltöttem (jellemzően ezek régebbi kiadású, sokszor múlt vagy azelőtti századik könyvek pdf-verziói), amiket csak átfutottam és félretettem, mert nem találtam bennük olyan részeket, amik a többiben ne lettek volna meg. Életrajzi regénnyel viszont csak nagyon kevéssel találkoztam, olyannal, ami nem csak egy-egy epizódot, hanem az egész életívet próbálja bemutatni, konkrétan csak eggyel.
Életrajzi regényt bizonyos szempontból könnyebb írni, mint életrajzot, más szempontból viszont sokkal nehezebb, ha jó munkát akar végezni a szerző.
Könnyebb, mert egy monografikus életrajzzal szemben egy szépirodalmi alkotásnak nem kell elszámolnia minden adattal, történéssel, a főszereplő körül jelen levő személyekkel. Luther körül annyi esemény és főleg annyi ember (ellenfél, munkatárs, még több levelezőtárs, diák, családtag, stb) mozgott, amit egyszerűen lehetetlen egy történelmi regényként is élvezhető fikciós formába önteni, ennyi szereplőt ábrázolni, mozgatni, szinte észben tartani sem lehet. (Még az írónak sem, nemhogy az olvasónak.) Ráadásul a cselekmény itt nagyon ritkán olyan, amit „akciónak” lehetne nevezni, a legtöbb összecsapás elméleti síkon zajlik, tételek fogalmazása és cáfolása, dogmatikai szőrszálhasogatások, politikai manőverezések – csupa olyan dolog, amiket még a kor szakértőjeként, történészként és teológusként se biztos, hogy egyből átlát az ember, nemhogy a bennük rejlő személyes konfliktusokat, fordulatokat követni és élvezni tudja, ami pedig egy regénynél nem hátrány. Viszont egy regénynél megteheti a szerző, hogy mindezt élvezhető és követhető formába önti, kihagyva bizonyos eseményeket (legegyszerűbben időbeni ugrással, a fontosabb dolgokra visszautalva), tipikus személyekre koncentrálva, ha kell sűrítve, értelmezve. Egy életrajznál ez nehezebben megbocsátható, egy regénynél egyenesen dramaturgiai szükségszerűség.

Ez a könnyebb rész. A nehezebb viszont az, hogy ha a szereplőnket valódi hús-vér alakként szeretnénk ábrázolni, valamilyen mértékig a bőrébe kell bújnunk és a puszta eseményeken, általa megtett lépéseken, általa leírt szövegeken túl meg kell próbálni megérteni és megélni az embert. Az életrajzokban azt láttam, hogy – főleg a régebbiek – folyamatosan értelmeznek: Luther a lánglelkű reformátor vagy a megátalkodott eretnek, kora briliáns elméje vagy egy bizonyos dolgokban tehetséges, de az általa nem értett politikai helyzetben értetlenül sodródó felelőtlen személy, a lelkiismeret és a személyes szabadságjogok hőse, a tekintélyt tisztelni nem tudó anarchiakeltő, és így tovább. Nyilván egy életrajzi regény is értelmezi a hősét, furcsa lenne, ha nem tenné, de ha nem akar puszta propaganda lenni, az értelmezésen túl a megértés is egy olyan feladat, amit nem spórolhat meg. Luther esetében ez lehet nehéz: egy megosztó, sokak által sokféleképpen szemlélt, sőt, saját életén belül is igencsak szélsőséges gondolatokat közzétevő történelmi alak: nem könnyű a bőrébe bújni, a szeme mögé kuporodni és onnan, mintegy belülről nézni mindazt, ami körülötte, vele és általa történt.
Én is megküzdöttem és ahogy haladok előre, folyamatosan küzdök ezzel.
Néhány egyszerű eszközt használok, amik segítenek ebben – eszközként egyszerűek, jól használni már nehezebb őket.
Az egyik a sok forrásszöveg, ami Luthertől fennmaradt: levelek (nem csak a magyarra fordított gyűjtemények), iratok, prédikációk, asztali beszélgetések (bár ezek a látszat ellenére nem közvetlen Luther-szövegek, hanem lejegyzett, a lejegyzőn átszűrt idézetek). Mikor ezeket olvasom, a közvetlen tartalom mellett mindig keresem bennük az érzéseket; az érzések széles skálája az, amivel meg lehet érteni valakit, legalábbis meg lehet próbálni. Mit érezhetett, amikor ezt írta? Mit érzett a leírás előtt, közben, és utána, mikor útnak engedte a szavait – és amikor azoknak a hatása visszaért hozzá? Próbálok hasonló érzéseket és helyzeteket keresni, amikről saját vagy általam ismert emberek tapasztalataiból közvetlenebb élményem van, majd ezeket átszűrni 500 év távlatán. Sokszor nagyon érdekes gondolatjáték – a másik világ ellenére ugyanolyan emberek vagyunk ma is és az alapok nem változnak olyan könnyen.
A másik a környezet: mindig keresem és próbálom fejben felépíteni azt a fizikai környezetet, amiben Luther mozgott: milyen anyagok, építészeti megoldások, hangok, szagok, ízek vették körül, mivel, mire és hogyan írta azt a temérdek mennyiségű szöveget, amit modern szövegszerkesztővel is komoly fizikai teljesítmény lenne pusztán csak legépelni – nemhogy megfogalmazni. Hogyan küldte el a leveleit, hogyan kapta meg őket? Milyen ruhát viselt? Hol aludt, mit látott, hallott, mikor felébredt és hogy nézett ki az a helység, ahol könnyített magán? A nagy történelmi alakokból sokszor nagyon keveset látunk: egy-egy kiemelt tettet, híres vagy hírhedt írást, de a valóság, amiben mozogtak, ugyanolyan fizikai és életszagú, sokszor nyomorult volt, mint a leghétköznapibb emberé – és ugyanúgy hatott rájuk. Ugyanide tartozik a szereplők fizikai állapota, testi-lelki egészsége; Lutherre, érzékeny ember lévén mindez erőteljesen hatott, ráadásul viszonylag fiatal kora óta folyamatosan gyötörték különféle betegségek.
Mindezek egy életrajz számára adatok, amiket felsorol, kontextusba helyez, elemez – egy életrajzi regény esetén ezek az adatok annak a bonyolult képletnek egy-egy változói, amiket be kell építeni abba a virtuális modellbe, amit szereplőnek nevezünk és akit időn, téren és kultúrán átnyúlva mozgatni, életre kelteni akarunk. Ami persze lehetetlen, ezért csak az illúziót tudjuk tökéletesíteni – viszont a lehető legtökéletesebb illúzió az, amit érdemes célul kitűznünk.