Aki minimálisan is ismeri Luthert, tudja róla, hogy egy templom ajtajára kiszögezte a tételeit és ezzel kirobbantotta a reformációt. A róla készült filmek kulcsjelenete ez a pillanat, számtalan festmény, rajz, internetes mém és miegymás ábrázolja, ha Luther szent lenne, talán a szög és a kalapács lenne az attribútuma. A tényt megerősíteni látszik a wittenbergi vártemplom „Tételajtaja” (Thesentür) is, amin dombornyomottan olvashatjuk a tételeket. (Az eredeti ajtó egy ostrom során a tűz martaléka lett). Mértékadó, régebbi történelmi munkák is tényként kezelik a kiszögellést. Olyannyira ténnyé vált a dolog, hogy a bizonyítási eljárások alapelvét kicsavarva nem az állítást kell bizonyítanunk (mi a bizonyíték arra, hogy megtörtént?), hanem a cáfolata mellett kell érveket gyűjtenünk (bizonyítsuk be, hogy nem történt meg!).
A tételek kiszögezésének kétséges voltával már a regény tervezésekor találkoztam (előtte éveken át magam is úgy tanítottam, hogy megtörtént a dolog), de akkor még úgy gondoltam, hogy egy ilyen, dramaturgiai szempontból kulcsfontosságú jelenetet nem szabad, nem lehet kihagyni egy Luther-regényből. A további anyaggyűjtés, a gyarapodó fejezetek és a szereplő bőrébe való belebújás igyekezete miatt azonban már a munka közepén világossá vált, hogy a regényben sem fogja Martin Luther kiszögezni a tételeit.