Luther Márton életrajzi regénye

Luther - a regény

Néhány szó a keretszemélyekről

2017. november 13. - szs.

hansluder.jpgLuther vidéki származású diákként, később a rendházak falai és a regulába megírtak közé zárt szerzetesként meglehetősen szűk rálátással rendelkezett arra a világra, amit később a feje tetejére állított. Ezt a szűkösséget szerettem volna fellazítani a részeket kísérő keretszemélyek nézőpontjaival, olyan szereplőkével, akik így vagy úgy, de kapcsolatban álltak a főszereplővel.

 

 

 

Hans Luder (1459 – 1530)

Amikor Coelius úr, a mansfeldi völgy lelkipásztora megkérdezte idősebbik Luthertől, annak végórája elérkezvén, hogy hiszi-e mindazt, amit a keresztény hitt cikkelyei tanítanak nekünk, emez így felelt: Bitang ember, aki nem hiszi!”

(Asztali beszélgetések, §5563, Márton László fordítása)

 

Luther apja parasztcsaládból származott, de mivel a földet nem örökölhette, bányász lett, majd innen felküzdötte magát választott városa, Mansfeld megbecsült polgárai közé. Erőteljes, céltudatos személyiségével Lutherre is rányomta a maga bélyegét: a fia első önálló döntése gyakorlatilag az volt, mikor szerzetesnek jelentkezett, kivonva magát az apja hatalma és általa elrendelt sorsa alól. A szabadulás persze nem volt ilyen egyszerű: Luther istenképét nagyon sokáig az apaképe határozta meg és torzította, Hans Luderrel vitázott akkor, mikor Istennel viaskodott, de a pápákkal való harcát is könnyebb megértenünk, ha ismerjük az édesapjával való kapcsolatát. Hans ugyanakkor a fia által (is) elhozott új kor előfutára volt vállalkozó, korai kapitalista szellemével és a társadalmi osztályok közötti mozgásával; fiát még magasabbra szánta. Mindez meg is történt, ha nem is úgy, ahogy eltervezte. Fia nagy ember lett, fejedelmek és bárók tanácsosa, és az annyira vágyott unokákkal is megörvendeztette végül, sőt, Hans Luder leszármazottai még ma is élnek. Luther házassága és apává válása végül az öreg Hansot is megbékítette. Luther levele halálos betegséggel küzdő apjához közös történetük megható lezárása – az öreg Hanshoz méltó végszóval.

 

 

Ulrich von Hutten (1488 – 1523)

 

A mainzi püspök Hutten könyveit, s amit csak a pápa ellen adtak ki, rendeletileg betiltotta, a saját fejére gyűjtve ezzel parazsat. Hutten hatalmas elszántsággal vértezi föl magát a római pápa ellen, fegyverrel és tollal egyaránt.”

(Luther levele Spalatinnak, 1520. október 3, Márton Jenő fordítása).

 

Életének korai szakaszában mintha mindenben Luther ellentéte lett volna: nemes származású, de társadalmilag-vagyonilag hanyatló családba született, apja kevésre becsülte és kolostorba adta: a szülői hatalommal való szembeszegülését Lutherral ellentétben a rendházból való szökéssel fejezte ki. Megvetette a papokat és a szerzeteseket, a tudatlanság képviselőit látta bennük, mint azt a társszerzőként (titokban) írt Sötét férfiak leveleiben is részletesen kifejtette. Rómában a németeket elnyomó és kiszipolyozó külső hatalmat látta, rendjében, a (rabló)lovagokban pedig a németek szabadságát elhozó erők egyikét. Albrecht érsek barátjaként és udvaroncaként Luther fellépését is ellenségesen és kárörvendve fogadta, de később az oldalára állt, ha nem is abból a vallásos meggyőződésből, mint ami a wittenbergi doktort hajtotta. A Luthert kiátkozó pápai bullában így Ulrich von Huttennek is jutott pár szó. A reformációt erőszakkal, fegyverrel megsürgető oldalhoz csatlakozva Ulrich a lovagi felkelés bukásában is osztozott: az elismert, irodalmi sikerei ellenére koldusszegény költő-lovag száműzetésben, az élete második felét megmérgező vérbajától legyengülve halt meg egy svájci szigeten. Levelezését tartalmazó ládájának – ami a korabeli Európa szinte összes jelentős személyiségétől tartalmazott írásokat, sokszor igen kompromittáló, kényes sorokat is – hamarosan nyoma veszett. Ulrich von Hutten csak jóval halála után vált a németek megbecsült nemzeti, humanista költőjévé.

 

 

Albrecht von Brandenburg (1490 – 1545)

Az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésben Albert mainzi érsek egyszer a Bibliát olvasgatta. Történetesen odamegy hozzá az egyik tanácsosa, és megszólítja: „Nagyságos választófejedelem uram, mi dolga van választófejedelmi nagyságodnak ezzel a könyvvel?” Amaz pedig így felelt: „Nem tudom, miféle könyv ez, mert minden, ami benne olvasható, ellenünk szól.”

(Asztali beszélgetések, §6509, Márton László fordítása)

 

Luther történetébe úgy került bele, mint Pilátus a Krédóba: ha megkérdezik előtte, biztos a kimaradást választja. A Brandenburgot is uraló Hohenzollern család tagjaként egyházi pályára irányították, bár mi sem állt távolabb a személyiségétől és érdeklődésétől – akkoriban ez nem számított. Családi hátterének köszönhetően gyorsan lépdelt felfelé az egyházi ranglétrán, pozícióit főleg a Wettin-ház rovására szerezte, kiábrázolva a két ház közti lappangó, de egyre fokozódó feszültséget, amit később a reformáció eseményei is felkavartak. Humanisták támogatójaként nem igazán akart egyházi ügyekkel foglalkozni, bár nem sokkal a Luther-ügy kirobbanása után még bíborossá is kinevezték. Élete végéig Luther nyílt ellensége, de titokban tisztelője maradt. Egy időben azon is gondolkozott, hogy választófejedelemségét, az új tanokat követve, átalakítja világi fejedelemséggé és megházasodik, de a gyorsan változó erőviszonyokat látva megmaradt katolikusnak. Ulrich von Huttent barátjának tartotta és udvarába fogadta, fontos diplomáciai küldetéseket is rábízva. (Ulrich a vérbajról írt művét egyenesen az érseknek ajánlotta, akivel társak voltak ebben a betegségben is). Miután a költőt a pápai bulla Lutherrel együtt kiátkozta, útjaiknak el kellett válniuk. Magyar vonatkozással is rendelkezik: Cillei Borbála dédunokája volt.

 

 

A kilencvenöt tétel nem-kiszögezése

luther951.jpgAki minimálisan is ismeri Luthert, tudja róla, hogy egy templom ajtajára kiszögezte a tételeit és ezzel kirobbantotta a reformációt. A róla készült filmek kulcsjelenete ez a pillanat, számtalan festmény, rajz, internetes mém és miegymás ábrázolja, ha Luther szent lenne, talán a szög és a kalapács lenne az attribútuma. A tényt megerősíteni látszik a wittenbergi vártemplom „Tételajtaja” (Thesentür) is, amin dombornyomottan olvashatjuk a tételeket. (Az eredeti ajtó egy ostrom során a tűz martaléka lett). Mértékadó, régebbi történelmi munkák is tényként kezelik a kiszögellést. Olyannyira ténnyé vált a dolog, hogy a bizonyítási eljárások alapelvét kicsavarva nem az állítást kell bizonyítanunk (mi a bizonyíték arra, hogy megtörtént?), hanem a cáfolata mellett kell érveket gyűjtenünk (bizonyítsuk be, hogy nem történt meg!).

 

A tételek kiszögezésének kétséges voltával már a regény tervezésekor találkoztam (előtte éveken át magam is úgy tanítottam, hogy megtörtént a dolog), de akkor még úgy gondoltam, hogy egy ilyen, dramaturgiai szempontból kulcsfontosságú jelenetet nem szabad, nem lehet kihagyni egy Luther-regényből. A további anyaggyűjtés, a gyarapodó fejezetek és a szereplő bőrébe való belebújás igyekezete miatt azonban már a munka közepén világossá vált, hogy a regényben sem fogja Martin Luther kiszögezni a tételeit.

Tovább

Debrecenbe kéne menni

lutherut.jpgBár a történet főhősének csak áttételes köze van a kálvinista Rómához, a regény születése mégis több módon kötődik Debrecenhez.

A regény ötlete eleve Debrecenben született meg: ez régi szerkesztő ismerősöm onnan írt rám Gmail Chat-en (ebből is látszik, hogy melyik generációhoz tartozunk…), hogy van egy ötlete, mi lenne, ha belevágnánk egy regénybe a reformáció évfordulójához időzítve? Némi vonakodás után belementem és még aznap esete összeraktuk a koncepciót, Luthert téve a középpontba, bár egy egész reformációs regénysorozat terve is ott lebegett a háttérben, Kálvinnal a második körben. (Mertünk nagyot álmodni és az időrendet tartani.)

A dolgok utána persze nem úgy alakultak, ahogy elgondoltuk és az eredeti (debreceni) kiadó vissza kellett, hogy lépjen a projekttől, majd képbe került a Harmat kiadó, ami ugyan nem debreceni, de a szerkesztő, aki átvette a regény gondozását az. Most vagy a debreceni kötődésű szerkesztők felülreprezentáltak a szakmában, vagy csak egy érdekes véletlen egybeesés…

Tovább

Itt állok, másképp nem tehetek

170822-luther_socks.jpgÉrdekes, hogy az a néhány dolog, amit a legtöbb ember Lutherről tud, valószínűleg nem igaz, vagy nem abban a formában igaz.

Klasszikus példa az egyház reformját meghirdető kilencvenöt tétel kiszögezése a Wittenbergi vártemplom ajtajára 1517 október 31-én. A valóságban a tételek nem az egyház reformját hirdették meg, hanem a búcsúval kapcsolatos visszaélésekről szerettek volna teológiai vitát elindítani és nem szögezték ki őket, az ismert dátum pedig a tételekhez írt kísérőlevél keltezése.

Egy másik példa Luther viharélménye, ahol megfogadta, hogy szerzetes lesz: ez akár igaz is lehet, bár nincs rá szemtanú és még abban a babonás korban is némi szkepticizmussal fogadták a dolgot az ágostonos szerzetesek, akik nehezen akarták csak bevenni maguk közé a problémás joghallgatót. (Luther apja a maga stílusában egyenesen egy démon fingjának nevezte a viharélményt.)

A harmadik példa pedig Luther bátor kijelentése a császár előtt Wormsban: Itt állok, másként nem tehetek. Az egyik nagy sikerű életrajzi könyv címe is innen származik: Here I Stand (Itt állok). De kaphatunk Luther-zoknit is ezzel a felirattal – a viselőjével tényleg nehéz vitatkozni arról, hogy tényleg ott áll-e.

Tovább

Luther - próféciák

martinlutherwindow-56a1464a3df78cf772691602.jpgLuther már életében legendás alakká vált és ez később csak fokozódott. A legendás alakok egyik jellemzője, hogy születésüket, küldetésüket különféle jóslatok jelzik előre. Mindez történészi szemmel maximum a „vak tyúk is talál szemet” esete lehet, de egy életrajzi regényben remek dramaturgiai eszköz ilyesmiket felhasználni, nem történelmi tényként, hanem szóbeszédként, egy kevésbé fontos szereplő elszólásaként. Egyfajta összekacsintás ez az olvasóval, hiszen – nagyobb részük – már tudja, mire utal ez, míg ahol, amikor a regényben elhangzik, a szereplők számára még csak a jövő homálya.

Három ilyen „próféciát” gyűjtöttem most össze.

„– Hm – horkant fel az egyik vendég. A ferencesek csuháját viselte, mint Braun atya, de nem az eisenachi rendházba tartozott, hanem csak átutazóban járt itt és így ülhetett most ő is az atya tizenkét vendége között. Martin nem emlékezett a nevére. – Hm. Testvéreim talán túlontúl bátrak az idők jeleninek vizsgálatában. Úgy tudom, nem veszélytelen dolog ezen elmélkedni. Eszembe jut jámbor testvérünk az itteni rendházból, aki az utolsó idők iránti buzgóságában magasabban talált bölcselkedni, mint ami adatott neki.

Braun atya elkomorodva ráncolta a homlokát.

– Hilten fráterre gondol a testvérem? – kérdezte kis szünet után.

Tovább

Luther pápa

sack_of_rome_of_1527_by_johannes_lingelbach_17th_century.jpgLuther pápa: mint a tűz és a víz, amit nem lehet úgy összekapcsolni, hogy ugyanazok maradjanak. Olvastam már olyan alternatív történelmi regényt, ami eljátszott azzal a gondolattal, hogy Lutherből pápa válik, de itt most nem lesz szó semmiféle gondolati játékról: Luther valóban pápának nevezték, méghozzá ott, ahol a pápákat (általában) kinevezik: Rómában. Bár a többi részlet nem olyan szabályos.

A pápa és a világi uralkodók (jelen esetben V. Károly német-római császár, aki Lutherre kimondta a birodalmi átkot nem is olyan rég) harcának egyik hírhedt állomása volt a „Sacco di Roma”-nak nevezett eseménysor 1527 májusától kezdődően. Károly zsoldos csapatai, az elmaradozó zsold és egyéb szervezési nehézségek miatt önállósították magukat itáliai hadjáratuk során és az elképzelhető legzsírosabb célpont felé indultak: Róma ellen.

Tovább

Gyorshír: kiadó és megjelenés

 

20170725_123011.jpg

A Luther: Az út című regény a Harmat kiadónál fog megjelenni idén októberre, a reformáció 500. évfordulójára. A kiadáshoz készült beharangozóként egy füzet, amiben kedvcsinálóként azt a fejezetet lehet elolvasni a regényből, amelyben Luther az apjával való vita és egy vihar hatására úgy dönt, hogy szerzetes lesz.

A megjelenésről és a Harmat kiadóig vezető útról hamarosan írok többet is. A Luther-füzetet többek között nagyobb nyári keresztyén fesztiválokon, konferenciákon lehet majd megtalálni.

A részeg germán

„Luther, aki a tételeket írta, csak egy részeg germán. Ha majd kijózanodik, meggondolja magát.”

X. Leo pápának tulajdonított megjegyzés

„Tragédia, hogy a tizenhatodik század két kimagasló teológusa, Cajetan és Luther csak egy eretnekügyről szóló tárgyaláson találkozott.”

A konfliktustól a közösségig – Lutheránus–katolikus közös megemlékezés 2017–ben

 

reszegcimlapfolt95.jpg1517 október utolsó napján, Mindenszentek előestéjén Luther Márton levélben elküldi a 95 tételét egyházi feletteseinek, köztük Albrecht mainz-i érseknek. A tételekben a korabeli búcsúárusítással kapcsolatos problémákat támadja a Szentírás és az egyházatyák alapján és egy egyetemi vitát (disputát) szeretne a kérdésről rendezni. 

1518 október utolsó napján, Mindenszentek előestéjén Luther Márton üldözött, eretnektárgyalás alá vont gyanúsítottként esik haza Wittenbergbe egy kölcsön kapott lovon, a meneküléstől elcsigázva, egyenesen Augsburgból, ahol Cajetan bíboros a pápa követeként kihallgatta és sikertelenül tanításai visszavonására próbálta kényszeríteni. A wittenbergi egyetem népszerű doktora immár az Egyház számkivetettje, nemzeti hős és főellenség, akire jó eséllyel máglya vár.

A két nap közt eltelt egy évről szól "A részeg germán" című kisregény, ami Luther életrajzi trilógiájának egy részlete.

A részeg germán - letöltés PDF formátumban

A részeg germán - letöltés KINDLE formátumban

A részeg germán - letöltés EPUB formátumban

ÚJ! Letöltés a Magyar Elektronikus Könyvtárról.

Luther végveszélyben

Ne kerülgessük tovább a dolgot: a reformáció emlékévében nem fog megjelenni a Luther-regény, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint, legalábbis abban a formában és módon, ahogy be lett harangozva például itt. Lehet szépíteni, de minek: egyelőre úgy tűnik, ez a vállalkozás beállt a földbe és immár nekem sincs kedvem kiásni onnan.

Nem könnyű dolog elengedni két év munkáját, még úgy se, hogy korábbi tapasztalataimra hallgatva úgy álltam neki a Luther-trilógia megírásának, hogy nagyon figyeltem arra, ne vonjon el időt és energiát a kenyérkereső munkámtól, és – ami még fontosabb – a családdal töltött időmtől. Lyukasórákban, éjszaka, gyerekkocsi tologatása közben dolgoztam a kéziraton és így született meg egy év alatt a bő kilencszázezer karakteres első kötet, majd a következő évben a második kötet kétharmada (itt tartok jelenleg). A veszteség tehát nem elsősorban anyagi, sőt, akár felfoghatom úgy is, mint egy hobbit, egy értelmesen eltöltött időt, egy mélyebb kirándulást Luther korába, sőt, Lutherbe magába, harcaiba, felismeréseibe, tanításaiba; haszontalannak nem nevezném, lévén az egyik szakmám szorosan kapcsolódik mindehhez. Ráadásul élveztem a dolgot: jó volt újra írni, kutatni, megfogalmazni a gondolatokat, alkotó emberré válni – állítólag nem is sikerült rosszul, ami végül kijött belőle. Igen, tudom, hosszú lett. Azért lett hosszú, mert ez volt az alapkoncepció, így beszéltük meg az elején a kiadó szerkesztőjével, hogy három féltégla lesz és ehhez tartottam magam, méghozzá meglehetősen pontosan. Az első kötetet harminc harmincezer karakteres fejezetre terveztem és a végeredmény, jegyzetekkel együtt lett 930 000. Ez pont az a karakterszám, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy egy semmiből beeső kézirat esetén a legtöbb kiadót elriassza. És ez még csak az első kötet.

Tovább