Érdekes, hogy az a néhány dolog, amit a legtöbb ember Lutherről tud, valószínűleg nem igaz, vagy nem abban a formában igaz.

Klasszikus példa az egyház reformját meghirdető kilencvenöt tétel kiszögezése a Wittenbergi vártemplom ajtajára 1517 október 31-én. A valóságban a tételek nem az egyház reformját hirdették meg, hanem a búcsúval kapcsolatos visszaélésekről szerettek volna teológiai vitát elindítani és nem szögezték ki őket, az ismert dátum pedig a tételekhez írt kísérőlevél keltezése.

Egy másik példa Luther viharélménye, ahol megfogadta, hogy szerzetes lesz: ez akár igaz is lehet, bár nincs rá szemtanú és még abban a babonás korban is némi szkepticizmussal fogadták a dolgot az ágostonos szerzetesek, akik nehezen akarták csak bevenni maguk közé a problémás joghallgatót. (Luther apja a maga stílusában egyenesen egy démon fingjának nevezte a viharélményt.)

A harmadik példa pedig Luther bátor kijelentése a császár előtt Wormsban: Itt állok, másként nem tehetek. Az egyik nagy sikerű életrajzi könyv címe is innen származik: Here I Stand (Itt állok). De kaphatunk Luther-zoknit is ezzel a felirattal – a viselőjével tényleg nehéz vitatkozni arról, hogy tényleg ott áll-e.

A helyzet azonban az, hogy bár dramaturgiailag tökéletesen odaillik abba a pillanatba és tényleg lényegre törően fogalmazza meg Luther lényének egészét, minimum kétséges, hogy ott és akkor elhangzott-e. A meghallgatás helyszíne zsúfolt volt és – főleg ezekben a pillanatokban – meglehetősen zajos és a számos írnok, aki hivatalosan vagy magánszorgalomból lejegyezte az elhangzottakat, akár le is maradhatott erről a rövid részről (bár több írnok esetén ez valószerűtlen). A legkorábbi lejegyzésekben nem szerepel, csak később bukkan elő ez a mondat és jut diadalra.

Ezért döntöttem végül úgy, hogy a regényben az ikonikussá vált „Itt állok, másképp nem tehetek” el is hangzik meg nem is, és a belső hangos technika, amit a narrációban használok erre lehetőséget is ad.

Azonban itt még nem ér véget a mondat kapcsolata. Akárcsak a kiszögezéssel kapcsolatban, ezzel a mondatot is többször meglebegtettem egyfajta játékként. A Vártemplom kapuját többször előhoztam, már rögtön Luther első wittenbergi látogatásakor is, az ott lógó hirdetményekkel együtt, hogy pont az 1517-es októberi fejezetnél ne kerüljön elő. Ugyanebben a fejezetben, a 95 tétel első nyomatával kapcsolatos jelenetnél hoztam elő a közismert, de nem biztos hogy tényleg elhangzott szavakat:

- Maga... most... - zökkentette vissza a valóságba Grünenberg hangja. - Most itt mit csinál még?

A nyomdászmester már nem merte úgy elhajtani, mint mikor még csak egyszerű szerzetesként, sokra nem becsült óraadó magiszterként hozta a nyomtatni való jegyzeteit, de azért a modorán nem sokat csiszolt a kerületi vikáriussal és doktorral szemben sem. Martinnak azonban ez a dolog pont tetszett benne, ha más kedvére valót nem is nagyon talált a nyomdászmesterben. Isten és Grünenberg előtt mindannyian egyenlők vagyunk.

- Itt állok - felelte neki. - Mi mást tehetnék?

- De miért áll itt? - akadékoskodott Grünenberg.

- Megvárom a tételeim kinyomtatását. Még van egy kis időm a miséig, gondolom, addig elkészülnek vele. Eltöltöm az időm ezzel a könyvecskémmel itt.”